“Magának erre van szüksége…” a túlzott lelkesedésről

A történet nagyon személyes, a sajátom. 2014. októberében halt meg anyukám. Nem írom, hogy elvesztettem, inkább írhatnám, hogy megtaláltam… csak valahol máshol. Elment, de nem ment el végleg, mert itt van a szívünkben. Nagyon nehezek voltak az utolsó hónapok, NEKI is, nekem is, a családom többi tagjának is. Akkor rendszeresen szedtem virágkeveréket. Nagyon éreztem hatásukat. Erőt, megnyugvást adtak, ugyanakkor nem vették el tőlem a kompetenciát – ha lehet így kifejezni – a saját döntéseim, megéléseim tekintetében. Én ezért is szeretem a virágeszenciákat. Segítenek, de nem nyomják el az érzéseinket, hagyják azokat áramolni, a megélések pedig mások lesznek. Más szemmel, másképp érzékelünk, de mindenképpen “fogjuk” a mélységeket. Anya halála után sokáig nem szedtem semmit (hiszen nem is kell folyamatosan, állandóan). Voltak körülöttem segítők, barátok, én csak hagytam magam “megélni”. Jól tettem, mert a dolgok úgy kristályosodtak ki, mint a ködből előbújó napfénye. Ekkor tiszta fejjel kevertem magamnak olyan keveréket, ami visz, előre az utamon. Mindenkinek ajánlom tehát a megéléseket, benne lenni a dolgokban, és meglátni azt mire van szükség. Merre szeretne továbbmenni, hogyan, kivel, mikor. Ha ezek megvannak kitűnő segítséget nyújtanak a virágcsepp keverékek.
A krizantém hatalmas energiát biztosít, és védelmet ad. A rózsaszín az anyai szeretet virága

A krizantém hatalmas energiát biztosít, és védelmet ad. A rózsaszín az anyai szeretet virága

Eltűnt a kiskutyám…..

A szóban forgó kutya már többször megszökött, hiába volt ivartalanítás, hiába volt a kutyaovis képzés. Szerencsére mindig valahogy megkerült. Most azonban nem volt rajta a biléta a telefonszámmal (chip azonban volt már benne). A kisfiú 10 éves volt, és nagyon-nagyon szerette a kiskutyát. Volt, amikor az ágyában együtt aludtak. Minden állatot így szeretett maga körül, cicát, nyuszit, de a kutyus volt az első, ő került elsőnek a családba. Hiába volt hirdetés feladás a helyi újságban, plakátozás szerte a városban, facebook megosztások, bejelentések állatvédőknél, a kutyus nem került elő. A fiú minden áldott este megkérdezte anyukáját (vagy inkább kijelentette): Ugye meglesz Dömi? A válasz igen volt, még hónapok múlva is. Nem szabad elvenni a reményt… A kisfiú azonban minden este sírt, lefekvés után. Napközben a gondolatai az iskola, barátok, játék körül forgott. Este azonban, amikor már minden és mindenki elcsendesedett, előjöttek az emlékek, az együtt töltött boldog órák. A kisfiú mindannyiszor keserves sírásba kezdett. Az anyukája végül ezt már nagyon nehezen viselte, és elhozta hozzám. A megvigasztaláshoz, trauma oldásához ernyős madártejet adtam (az eltűnés időpontjában elsősegély cseppet adtam volna pár napon keresztül). Ahhoz pedig, hogy tovább tudjon lépni az életben diót kapott még. Ekkor már több hónapja nem került meg a kiskutya, a szülők lassan lemondtak róla, a gyermek viszont vigasztalhatatlan volt. Hatás: végre nem volt minden este sírás (néha-néha azért még igen). Ami nagyon fontos volt, hogy a dolgok átfordultak a fiú fejében. Még mindig fájt neki a kiskutya eltűnése, és hiányzott is neki. Azonban mindig azt mondta, teljes meggyőződéssel, hogy Dömi meglesz, tudja, biztosan tudja. 11 hónap után telefonáltak. Megtalálták, bevitték állatorvoshoz, ott leolvasták a chipet. 30 km-re volt eredeti lakhelyétől.bigi_a_beagle_kiskutya_3_508997_51711